Ugrás a tartalomjegyzékre!

home_e.jpg (1454 bytes)

Lapunk új munkatársai

 


Egey Emese, a szerkesztőbizottság tagja. 1966-ban született Budapesten. Az ELTÉ-n angol-finn szakos tanári oklevelet, majd doktori (PhD) fokozatot szerzett. Tanított a budapesti Toldy Ferenc Gimnáziumban és a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumában, továbbá a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi, valamint Hittudományi Karán és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán. A Magyar-Észt Társaság alapító tagja, a budapesti Kalevala Baráti Kör tagja. Kutatási területe a 20. századi magyar-finn, magyar-észt kapcsolatok története, valamint az angol egyházi szaknyelv. Fontosabb művei: Learn from me. An Englisch Coursebook written from the Christian perspective (2001, Ábrahám Károlynéval), Finn vonatkozások Kodály Zoltán népzenetudósi és zeneszerzői munkásságában (2001), A Turán című folyóirat és a finnugor néprokonság a két világháború közötti Magyarországon (2002), A két világháború közötti magyar-finn-észt kapcsolatok történetéből. Társasági, diplomáciai, katonai együttműködés (2002). A Zempléni Múzsa 2002/1. számában fordítása, a 2003/2. számában recenziója jelent meg.

Földy Lilla olvasószerkesztő. 1977-ben született Sárospatakon. A Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumában érettségizett. 2001-ben állam- és jogtudományi doktorrá avatták a Debreceni Egyetemen, amelynek Európa-jogi Tanszékén később nappali tagozatos PhD-hallgató volt. Jogi tanulmányaival párhuzamosan magyar szakos bölcsészdiplomát szerzett és specializáció keretében művészettörténetet hallgatott. Jelenleg a Közép-Európai Egyetem (CEU) Kulturális és Művészeti Kutatatóközpontjának programasszisztense. Eddig megjelent írásai európai jogi tanulmányaihoz kötődtek: Az Európai Ombudsman szerepe az Európai Unióban (2001), Az arányosság elve a közösségi jogban (2002), A diákok szabad mozgásának kérdése az Európai Bíróság előtt (2002). A Zempléni Múzsa 2003/4. számában művészettörténeti tárgyú recenziója jelent meg.

Lapis József szépirodalmi rovatvezető, a Debreceni Egyetem magyar-angol szakos hallgatója. 1981-ben született Sárospatakon, a helyi Árpád Vezér Gimnáziumban érettségizett. Az irodalommal alkotóként, szervezőként és tudományos munkája révén is kapcsolatban áll. Versei és/vagy novellái jelentek meg a Több fényt! c. diákantológiában, az ÁVG almanachjában, egyetemi lapokban és a Megálló c. LÉK-antológiában. A Zempléni Múzsa 2003/3. számában novelláit közöltük. A debreceni LÉK irodalmi alkotókör vezetőjeként és egyetemi lapok irodalmi rovatának szerkesztőjeként aktív irodalmi-kulturális szervezői tevékenységet folytat. Tanulmánya, recenziói jelentek meg az Alföld és a Szkholion c. folyóiratokban. Kutatási területe részben a huszadik századi és kortárs magyar irodalom, részben a kultúra- és médiatudomány.