|
Számunk szerzői
-
Bojtor István 1928-ban született Debrecenben. Református
lelkész, író, a Kazinczy Ferenc Társaság alelnöke.
-
Bolvári-Takács Gábor PhD 1967-ben született Sárospatakon.
Történész, művelődésszervező, jogász, a Magyar Telekom Szimfonikus
Zenekar ügyvezető igazgatója, a Magyar Táncművészeti Főiskola
tudományos főmunkatársa, lapunk főszerkesztője.
-
Cs. Varga István PhD 1946-ban született Kapuváron.
Irodalomtörténész, az irodalomtudomány kandidátusa, az ELTE
habilitált tszv. főiskolai tanára.
-
Cseh Károly 1952-ben született Borsodgeszten. Költő,
műfordító.
-
Egey Emese PhD 1966-ban született Budapesten. Tanár, lapunk
szerkesztőbizottsági tagja.
-
Fecske Csaba 1948-ban született Szögligeten. Költő,
publicista.
-
Göncz László PhD 1960-ban született Muraszombatban. Író,
történész, művelődésszervező, a Magyar Nemzetiségi Művelődési
Intézet (Lendva) igazgatója, a Muratáj szerkesztője.
-
Horváth Krisztina 1976-ban született Sátoraljaújhelyben.
Gimnáziumi tanár, igazgatóhelyettes, a Miskolci Egyetem
PhD-hallgatója.
-
Kaló Béla 1954-ben született Dormándon. Tanár, újságíró,
kritikus.
-
Kelemen Judit DLA 1966-ban született Hatvanban.
Zenepedagógus, a ME Comenius Tanítóképző Főiskolai Kar főiskolai
docense.
-
Máriás József 1940-ben született Felsőbányán. Ny. újságíró, a
romániai Szatmári Hírlap volt főszerkesztője.
-
Novotny Tihamér 1952-ben született Tatán. Művészeti író,
szerkesztő.
-
Pintér János 1942-ben született Budapesten. Történész,
muzeológus, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgató-helyettese.
-
Takács Béla (1930, Sárospatak – 1997, Debrecen). Református
lelkész, a néprajztudomány kandidátusa, a sárospataki, majd a
debreceni Református Kollégium múzeumának igazgatója.
-
Vitányi Iván 1925-ben született Debrecenben. Művelődéskutató,
esztéta, a szociológiai tudomány doktora, az MTA Szociológiai
Intézete tudományos tanácsadója, országgyűlési képviselő.
|