Ugrás a tartalomjegyzékre!

home_e.jpg (1454 bytes)

Jenei Gyula:
Félelem

 

 

az iskolában énekóra lesz mozgalmi dalokkal,

kint lucskos télvég vagy koratavasz, fázós,

alacsony ég alatt megyek haza. anyám éppen

főz, én meg benézek a kamrába, ahol nagyanyám

lakik. vagy mondjam inkább: nagyanyám szobájába?

a befőtteket, zsírosbödönöket is ott tartjuk, egyiket

teli lesütött oldalassal, s ott sorakoznak a polcokon

az almák, gyérülő halmazban ráncosodnak egész

télen, s a végére rohadás pöttyözi őket, hogy

már csak kompótnak lesznek jók. szóval, bekukkantok

majd nagyanyám szobájába, aki ott fekszik az ágyán

hanyatt, pedig nagyon púpos a háta. csodálkoznék,

hogy nem gurul az oldalára, de csodálkozás helyett

megrettenek, mert nagyanyám nyitott szájjal

fekszik, s nem hortyog, nem is lélegzik. közel megyek

hozzá, s tudom: meghalt. kint lapos, esős ég, bent

még meleg a vaskályha, a szívben kocsonyás

félelem: figyelem nagyanyámat. kiszámolom majd,

hány évet élt, és remegek. a konyhában anyám

megkérdi, mi bajom. kimegyek az udvarra, ott

bóklászom, aztán megint be nagyanyámhoz. nézem,

aztán ki és újra be. közben hazajön apám, de neki sem

mondom meg, hogy meghalt az anyja. nyolcéves

lehetek. vagy kilenc. sohasem láttam még halottat.

nagyanyám arca ráncos, szája tátva. egyetlen törött

foga van csak elől, egy fogcsonk. nem mintha

látnám majd, csak tudom. pedig milyen szép

fiatalasszony az esküvői fotón, úgy hatvan évvel

korábban! csönd lesz majd, mint a fényképen.

kint ólálkodik a tavasz, bent rohadnak az almák,

s néha, titokban felbontok egy üveg befőttet,

s az egészet befalom egyszerre. de akkor eszembe se

jutnak a befőttek. kimegyek, bemegyek, hallgatok.

várom, hogy történjen valami: észrevegyék

a szüleim, hogy meghalt nagyanyám. vagy már

tudják? telnek az órák, a félelem állandósul.

megszokom majd talán, de mégis folyton arra

gondolok. aztán egyszer, amikor megint

nagyanyámat figyelem, hogy nem lélegzik,

egyszer csak kinyitja majd a szemét, s megkérdi:

hány óra van, kisfiam? ijesztő lesz, mint egy

horrorfilm, persze akkor még azt sem tudom,

hogy létezik horrorfilm. csoda, hogy bele nem halok

az ijedségbe! aztán eltelik a gyerekkor, felnövök majd,

nagyanyám pedig nem öregszik, mert hajlottabb

már nem lehet, több ránc sem fér el rajta, de azért

elzsörtölődik még velünk vagy tizenöt évig. s amikor

majd meghal, nem nézem meg arcát a ravatalon.